Ami utána van:
A korábbiakban arról beszéltünk, hogy megfelelő felkészülés, és a helyes énkép kialakítása után elszívjuk az utolsó cigarettát, én nincs is más dolgunk, minthogy nem gondolunk a cigire. Ennek megfelelően javaslom, hogy ezt a befejező részt is az utolsó cigaretta elszívása előtt olvasd el.
Egy dohányos, meg egy nem dohányos között nem az a legnagyobb különbség, hogy az egyik rendszeresen füstöl, míg a másik nem, hanem az, hogy a dohányosnak állandóan benne van a tudatában a dohányzás, a másiknak meg eszébe sem jut. A leszokás során nem az esetleges elvonási tünetek kezelése jelenti a problémát, hanem a büdös bagó gondolatának száműzése a fejünkből, mivel az minden tevékenységünkhöz így, vagy úgy, de kapcsolódik. Valós elvonási tünetek az esetek többségében nincsenek, de ha mégis, azok nem olyan számottevőek, mint gondolnánk és csak rövid ideig tapasztalhatók, viszont a „gondolataink megtisztítása” sokkal tovább tarthat.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy ne törjük az agyunkat azon, hogy mi most már nem gyújtunk rá. Főleg az első napokban, hetekben kerüljük a cigin való filozofálgatásokat. Ne számolgassuk a napokat, ne beszéljünk róla, az a legjobb, ha meg sem említjük senkinek. Lehet, hogy nem is fogják eleinte észrevenni. Ne legyen ez a beszédtéma. Értsük meg, amíg erről beszélünk, addig ezen jár az eszünk. Márpedig, ha ezen jár az eszünk, akkor még mindig dohányosok vagyunk. Még egyszer hangsúlyozom: a dohányosnak állandóan benne van a tudatában a dohányzás, a nem dohányzónak meg eszébe sem jut. Tehát ne adjunk helyet a bagónak tudatunkban. Nehogy már az irányítson minket.
Megfelelő előkészítés után (ld. az előző részt), ebben a fázisban már nem szabad, hogy problémánk legyen. Azért is írtam, hogy dohányzás közben szokunk le a dohányzásról, vagyis kipróbáljuk életünk minél több helyzetét, mintegy bele kóstolunk az egyes érzésekbe, hogy megérezzük, nem is olyan nehéz. Minden egyes ilyen próba után pozitív visszajelzést kapunk, az jön le, hogy egyáltalán nem nehéz, miközben kicsiben megtapasztalhatjuk a „nem dohányzás” előnyeit is. Mindezt azért tesszük még dohányosként, mert így elkerüljük a leszokáshoz kapcsolódó stresszt, a sikertelenségtől való félelmet, és minden egyebet, amit általában a leszokók utólag, úgymond akaraterőből gyűrnek le, már ha egyáltalán sikerül nekik.
Személyes tapasztalatom az, hogy az utolsó cigit követően néhány nap (2-3 nap) elegendő ahhoz, hogy hosszú időszakokra eszünkbe se jusson a dohányzás. Ha mégis felmerül, a lehető leggyorsabban űzzük ki a fejünkből a gondolatot. Pl. jön a gondolat: valami hiányzik... ja, a cigi. No de én nem is dohányzom, ez valami más – és tesszük tovább a dolgunkat, persze anélkül, hogy rágyújtanánk. Észre kell venni, hogy nincsen sóvárgás, vagy egyéb leküzdhetetlen vágy arra, hogy rágyújtunk, még akkor sem, ha éppen dohányzók között tartózkodunk (én személy szerint ettől féltem a legjobban). Nem kell kerülnünk a dohányzó társaságot sem, mert biztosak vagyunk magunkban, és jóleső érzés, hogy mi már nem szorulunk rá. Ebben az időszakban már nem is igazán fogjuk érteni, miért nem hagytuk abba már korábban.
Gptr
Utolsó kommentek